Kritikák

Blog webekm.com the ekm.

Download from BIGTheme.net free full premium templates

Tűzvörös lélekkel

A Pannon Filharmonikusokat mostanában többször hallhattuk Budapesten: a Tavaszi Fesztiválon kétszer, majd bérletes sorozatuk "tűzvörös" állomásán is, ezúttal Vass András vezényletével.

K R I T I K A

Az izgalmas műsorról ugyan nem feltétlenül jut az ember eszébe épp a tűzvörös szín, a sokadik bérletes évad efféle tematikus elnevezéskényszere olykor kissé talán erőltetettnek tűnik - ám jelen koncerttel kapcsolatban igazán ez lehet az egyetlen kifogásunk. Bevallom, Vass Andrással elfogult vagyok. Évek óta figyelem a sárospataki Crescendo Nyári Zenei Akadémián, milyen odaadással készíti fel a tökéletesen esetlegesen verbuválódó diákzenekart a fesztivál egyik zárókoncertjére. A Pannon Filharmonikusok élén azonban eleddig nem láttam, ami - mint kiderült - vétkes mulasztás.

Vass András ugyanis óriási gonddal készült fel a pesti vendégszereplésre (és vélhetőleg az előző napi "otthonira" is). Ez már a nyitó műben, az Éj a kopár hegyenben is kiderült. Az ültetés szokatlannak tűnt, de szerencsésnek bizonyult: a bőgők a prím mögött helyezkedett el, a csellók pedig középen, a karmesterrel szemben. A rezek két oldalt ültek, a dobok pedig nem voltak megemelve - ettől szokatlanul homogén, dús hangzáskép alakult ki. Ehhez persze kellett a nagyszerű együttes is, szép egyéni teljesítményekkel, a fafúvókat nem első alkalommal érdemes kiemelni. Ez a kopár hegy bizony nem is volt olyan kopár, a tempóváltások határozottak és logikusak voltak, a részletektől pedig állandóan vibrált a mű, melynek végén a Szent Iván-éj felszálló hajnali derengésében a tündérek zenéjét hallhattuk.

Beethoven Hármasversenyében három kiváló szólista lépett pódiumra, akik mindegyike jóval több, mint ígéret. A kérdés sokkal inkább az volt, a három igazi egyéniség hogy fog kamarázni. Beethoven versenyművében a csellószólam igazi jutalomjáték, a tételeket általában az ő dallama vezeti be - s Várdai István épp ezekben a dalolásokban remekelt, az apró vonós, sűrű részekben is pontos volt, ám úgy éreztem, a jobbkéztechnikának ezeknél a részeknél még van hova fejlődnie. De talán csak Baráti Kristóf párját ritkító profizmusa miatt éreztem így: ő szinte észrevétlenül volt tökéletes, vagyis minden olyan természetesen szólt hangszeréből, hogy a nehézségekre még gondolni se volt módunk. Várjon Dénes zongorajátéka nem volt ennyire egyértelműen makulátlan - például a diszkantban bizony időnként csörömpölt a hangszer -, ám ő zeneileg tett nagyon sokat a produkció egészéhez. Az volt az érzésem, ő az "interface", a kapcsolat zenekar és szólisták között, vagyis ő kamarázik a zenekarral, a vonós szólisták pedig vele kamaráznak, és az ebből adódó - pozitív értelemben vett - állandó improvizatívság miatt volt ez az előadás annyira feledhetetlen. Igazi "belemenős" produkciót hallhattunk, s jellemző, hogy az első tétel végén a hallgatóságban helyet foglaló, tapasztalt koncertlátogatók (köztük zenészek is!) tapsolni kezdtek.

A szünet utáni Dvořák-mű ismét lehetőséget adott Várdai Istvánnak, hogy tudása legjavát mutathassa meg, a hangverseny zárószáma pedig a rendkívül részletgazdag Tűzmadár volt. A tempók nem voltak szokatlanok, az előadás semmiféleképpen sem tűnt konvencionálisnak - a sok-sok egyéni szín, apró részlet, illetve az egészen átívelő tudatosság miatt maradt meg mindvégig az az érzésünk, hogy nagy koncertnek vagyunk tanúi. Ehhez járul az, ami miatt lassan egy évtizede, a Müpa nyitása óta mindig szívesen megyek a Pannon Filharmonikusok vendégszereplésére: a lelkesedés, a zenekari zenészekből sugárzó zeneélvezet és odaadás, mely olyan profi részletekkel egészül ki, mint a ruha, a bevonulás vagy a meghajlás begyakorolt rendje. Amikor ezt a zenekart hallgatom, mindig az az érzésem, csupa fiatal játszik benne. Az meg külön öröm, hogy az est szólistáin is látszik, jó kezekben vannak, s ha esetleg ebben-abban van is hova fejlődniük, a tökéletesedéshez vezető út jól látszik. Ennek része a jó menedzselés is, melyért minden magyar muzsikus - zenekari vagy szólista - hálás lehet. Vass Andrást pedig el kell könyvelnem a kiváló magyar karmesterek sorában.

2014. április 18. - Mesterházi Gábor - fidelio.hu 

"Halálosan" jó zene

Május 4-én a Pannon Filharmonikusok a Müpában nemcsak a zongora új arcát mutatták be: olyan műsorral kedveskedtek nekünk, amelyet minden bizonnyal nem fog a nagyérdemű egyhamar elfelejteni.

Én a részemről újra és újra meg akarom hallgatni ezeket a darabokat, újra és újra át akarom élni azt az elementáris erőt, mely ezekből a zenékből áradt. Természetesen ez elsősorban a zeneszerzőknek köszönhető, de korántsem kizárólag: ehhez kellettek a Vass András vezényelte pécsi filharmonikusok és Frankl Péter zongorajátéka.

Az est számomra a fokozásokról szólt. Folyamatosan azt éreztem, hogy „ezt bizonyosan nem lehet tovább fokozni". Pedig lehetett. Mozart Don Giovanni-nyitánya hihetetlen energialöketet adott az estének: a zene sötét tónusainak és a mozarti dallamvilág könnyedségének váltakozása teszi izgalmassá ezt a darabot, mely bár egy nagyobb mű része, valószínűleg bárki egyetért velem abban, hogy önmagában is megállja (és ezen az estén meg is állta) a helyét. A tónusok váltakozását rendkívül jól sikerült interpretálnia a zenekarnak. Ha Kierkegaard az operák operájának nevezte a Don Giovannit, akkor annak bevezetőjét a nyitányok nyitányának lehetne nevezni: ez a körülbelül hét perces darab ezen az estén is megadta az „alaphangot", ahogy az a nyitányok feladata szokott lenni.

...

A szólista mellett a Pannon Filharmonikusok együttese is rendkívül összeszedetten vett részt ennek az elsősorban a zongoristának teret adó darabnak az előadásában.

A koncert második részét kitöltő mű olyan csemegét tartogatott a közönség számára, amelyről mindenki elmondhatta, hogy eddig még nagyközönség által nem hallott műnek lehet fültanúja. Ilyen formában legalábbis biztosan, hiszen a Pannon Filharmonikusok állandó karmestere, Vass András 2011-ben hangszerelte át Schubert A halál és a lányka című vonósnégyesét, és az érdeklődők most először hallhatták nagyzenekari változatban. A művet végighallgatva meg kellett állapítanom: Vass András nemcsak kiváló karmester, hanem nagyszerű komponista is (még ha egy áthangszerelt mű esetében ő maga ezt a titulust vissza is utasítaná). Érdekesnek tartottam, hogy az eredetileg kizárólag vonóshangszerekre írt darabnál itt nagy szerepet kaptak a fúvósok; külön kiemelném a fuvola hátborzongatóan szép játékát a második tétel gyönyörű dallamánál, illetve a hegedű erre való válaszolgatását.

2013 Május 6 - fidelio.hu

Verdi: Falstaff

Az előadást ezen az estén Vass András irányította. Lukács Ervin egyik legutolsó tanítványa remek arányérzékről és zenei intelligenciáról tett tanúbizonyságot a Falstaff húzós együtteseinek ritka üzembiztos előadásával.

2012 Április 23 - momus.hu

...

Kezdve a „csak” régi zenét játszó pécsi zenekar koncertjével, hadd valljam meg, nagy érdeklődéssel vártam az állandó karmester, Vass András vezényletével kiálló produkciót azért is, mert a kiváló ifjú karmester már többször elkápráztatta a pécsi közönséget ragyogó Haydn-vezényléseivel, legyen elég talán csak a Pécsi Szimfoniettával adott Medve szimfóniára, vagy a májusi, már a Kodály Központban hallott Csoda szimfóniára utalni. Utóbbi a fővárosban is olyan hatalmas sikert aratott, hogy többen – köztük Kocsis Zoltán is – úgy fogalmaztak, hogy évtizedek óta nem hallottak ilyen jó Haydn-előadást a fővárosban.

...

Dvořák műve csak felvezetése volt a „csehes” második rész fő attrakciójának, Mozart halála előtt öt évvel, 1786-ban Bécsben komponált D-dúr „Prágai” szimfóniájának, mely a szintén Prágában nagy sikert aratott Figaro házassága és a Don Giovanni operák kettősségét képviseli. Vass András és a vele egészen káprázatosan és felszabadultan együttmuzsikáló pécsi zenekar érdeme, hogy ezt a könnyed, de rendkívüli virtuozitást is igénylő játékosságot, és nem egyszer súlyos veretű, még a bachi polifonikusságot is megidéző drámaiságot felmutató művet olyan remek ritmikus és dinamikai frissességgel hallhattuk, amely a legjobb régizenei tradícióknak is dicséretére válna. A pécsi zenekar teljes vonóskarát, különösen is a hegedűsöket már régen hallottuk egy egész estén át végig ilyen magas színvonalon, technikai és szellemi frissességgel játszani, de remek fafúvós szólókat is hallhattunk (oboa, fuvola, fagott). A Mozartot a szokottnál jobban egy erőteljesen jól összefogó kézben tartó produkciót a pécsi „régi zenei” előadások legjobbjai közé sorolhatjuk.

2011 November 30 - Eozin Magazin

Mozart: A varázsfuvola

Vass András, az est karmestere dinamikusan, érthetően, pozitív alkalmazkodással dirigálta az előadást. Az Éj Királynő áriája közben úgy varázsolta egy borulásnál a zenekart a szólista alá, hogy ilyet ritkán hallok.

szinhazkolonia.hu

Mozart-est

Vass András (Magyarország) intelligens és megbízható muzsikus. Biztonsággal uralja az előadásra kerülő zenei anyagot, és minden felesleges mozgást kerülve, nagyon egyszerűen, világosan vezényel. Törődik az egyes motívumok karakterének megformálásával, az előadás lendületes, egységes formai keretbe épülve szólal meg. Mozart csonkaságában is tökéletes remekműve, a Requiem előadása egyértelműen nagyszerű volt. Rendkívül hatásos kórustételek, a kórusfúgák szinte hangszerszerű kidolgozása, a Dies irae látomásos víziója, szép hangú énekes szólók, sok-sok megrázó, hátborzongató és magával ragadó élményt nyújtva, valódi megtisztulást tudtak előidézni. Megkerülhetetlenül lényeges megjegyeznünk viszont azt is, hogy amit hallottunk, az nem véletlenül szólt így, hanem annak így kellett szólnia. Vass András mindenre egyszerre tudott figyelni. A hangzásra, a formák ívelésére, a hitelességre.

Megérdemelt ünneplésben részesítette a közönség a hazalátogató vendégművészeket.

2011 Május 30 - Népújság